Pest vármegyei IV. osztály: tavaszi rajt három csoportban; rangadóval folytatják Délen

2024. március. 21., 12:36   |    

Pest vármegyei IV. osztály: tavaszi rajt három csoportban; rangadóval folytatják Délen

Március 23-án és 24-én a legalsóbb szinten, azaz a vármegyei IV. osztály három csoportjában (Északkelet, Északnyugat és Délkelet) is megkezdődik a tavaszi idény, míg a két fordulót már lebonyolító Déli csoportban rangadóval folytatódnak a küzdelmek.

Ha már a legnagyobb létszámú Déli csoportnál tartunk, sajnos nemrég eggyel csökkent a mezőny, ugyanis a Dunaharaszti III. együttese létszámproblémák miatt nem vállalta a folytatást, így az évad további részében 13 együttes küzdhet majd, hétről hétre egy-egy szabadnapossal. A bajnoki cím és az éremcsaták szempontjából ugyanakkor fontos mérkőzést játszik egymással szombaton délelőtt a 4. helyen álló Felsőpakony II. és a tabella második helyét elfoglaló Csévharaszt, akik között mindössze két pont a különbség utóbbi javára, ugyanakkor kettejük őszi párharcát a 3. fordulóban Bálint Olivér góljával a hétvégi házigazda ’pakonyiak nyerték meg 1–0-ra.

Az őszi Csévharaszt – Felsőpakony II. (0–1) mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/27693/3/1849706.html

Ami pedig a másik három, hétvégén rajtoló csoportot illeti, mindegyikben komplett fordulóra kerül sor, visszalépőről szerencsére egyik esetében sem kell beszámolnunk. A Délkeleti csoportban két, rangadónak beillő mérkőzésre kerül sor, ezen a listavezető és eddig százszázalékos MozGo-Nagykőrös vasárnap a harmadik helyen álló Kókához látogat. A két csapat tavaly szeptemberi mérkőzését az akkor hazai pályán játszó ’kőrösiek 2–1-re nyerték meg Kovács Szabolcsnak a 92. percben szerzett találatával. A bronzérmes helyezés szempontjából ugyancsak lehet jelentősége majd a végelszámoláskor a szombaton sorra kerülő Úri – Szentmártonkáta 90 percnek, amelynek a hazaiak 18 pontjukkal a 4., míg a 16-tal rendelkező vendégek az 5. helyről vághatnak neki. A közelmúlt, azaz a tavaly szeptemberi párharc az Úri 3–2-es idegenbeli sikerét hozta.

A IV. osztály, Északkeleti csoport hétvégi, 12. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27691/12.html

A IV. osztály, Északnyugati csoport hétvégi, 12. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27692/12.html

A IV. osztály, Déli csoport hétvégi, 16. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27693/16.html

A IV. osztály, Délkeleti csoport hétvégi, 12. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27694/12.html

 

 


Címkék:

További hírek

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2025-07-04 08:40:26

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 23 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon őszi félévében.

Általános
Tájékoztatás a versenyeztetésben bevezetett változásokról

2025-07-02 16:13:50

Tájékoztatás a versenyeztetésben bevezetett változásokról

Az alábbiakban széleskörű tájékoztatást adunk a 2025/2026-os szezonra vonatkozó jelentős változásokról a versenyengedélyekkel, valamint a sportorvosi vizsgálatokkal és kartonokkal kapcsolatban. A részletes tájékoztatót („A sportszervezetek tájékoztatása…”) és további 4 mellékletet csatoltan találnak.

Általános
Tájékoztató az átigazolási időszakokról, az igazolások, átigazolások, versenyengedély-kérelmek aktualitásairól

2025-06-30 13:02:34

Tájékoztató az átigazolási időszakokról, az igazolások, átigazolások, versenyengedély-kérelmek aktualitásairól

Az igazolásokat, átigazolásokat, versenyengedélyeket és regisztrációs kártyákat illetően 2025. július 1-én veszi kezdetét a 2025/2026-os versenyév. Az MLSZ PVMI IÁB-irodája alábbiakban összegyűjtötte a legfontosabb nyári átigazolási időszakra vonatkozó tudnivalókat.

Általános
Június 27-től lehet nevezni az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi program versenyeire

2025-06-27 15:28:26

Június 27-től lehet nevezni az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi program versenyeire

Ezúton értesítjük a sportszervezeteket, hogy a Bozsik Egyesületi program (BEP) 2025/2026-os évadjára történő nevezést 2025. június 27., péntek 09:00 órától ejthetik meg az IFA-felületen.

Értesítők, információk

2025-06-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.06.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

2025-06-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.06.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-06-05 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.06.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

Szponzorok
OSZAR »