Pest Vármegyei Futsal7végék: 25 csapattal startol a felnőtt mezőny

2024. január. 04., 11:24   |    

Pest Vármegyei Futsal7végék: 25 csapattal startol a felnőtt mezőny

Az első januári hétvégén, 6-án szombaton és 7-én vasárnap összesen 273 mérkőzéssel folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei. A magasabb meccsszám oka, hogy elrajtol a férfi felnőtt torna is, melynek idén már a 23. kiírására kerül sor. A legrégebb óta futó sorozatban ezúttal hét csoportban 25 együttes indul, Pesten kívül fővárosi, illetve Heves vármegyei csapatokat is felvonultatva.

A mezőny Gödön (A-csoport), Veresegyházon (Kucsa Tamás Sportcsarnok; B-csop.), Üllőn (C-csop.), Alsónémedin (D-csop.), Nagykátán (E-csop.), Törökbálinton (F-csop.) és Budaörsön (Aramis-csarnok, G-csop.) lép pályára a továbbjutásért. A felnőttek mellett az utánpótlásmezőny is teljes fordulatszámon pörög majd, az U15-ösöknél például négy csoportban elrajtol a II. osztály mezőnye, továbbá folytatódnak az U13-asok (I. és III. oszt.), U15-ben az I. osztály, a lány és fiú U19-esek, valamint a fiú U17-esek küzdelmei is.

A Pest Vármegyei Futsal7végék részletes programja és eredményei megtekinthetők az https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.


További hírek

Általános
Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

2025-06-13 15:48:02

Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

Június 14-én és 15-én újabb három korosztályban: U16, U15 alsóházi győztesek és öregfiúk részére rendeznek mérkőzéseket a Pest Vármegyei Bajnokok Tornáján. Az U16-osok és az öregfiúk szombaton Budakeszin, illetve Gödön, míg az U15-ösök vasárnap, körmérkőzéses lebonyolítás mellett Nagykovácsiban lépnek pályára.

Általános
Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

2025-06-13 15:19:54

Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

Szeretnénk felhívni partnereink szíves figyelmét, hogy ellenőrizzék – egyaránt az utánpótlás és felnőtt korú – játékosaik fényképeinek érvényességét az IFA rendszerben.

Általános
Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025-06-13 11:31:02

Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025. július 4., péntek 12:00-ig lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire, a területi I-IV. osztályú bajnokságokra és a Pest Vármegyei Kupára. A további labdarúgó-megmérettetéseinkről – amelyekre a nevezési határidő július 18., péntek 12:00 lesz – később adunk hírt.

Általános
Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

2025-06-12 12:38:06

Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú ligaválogatott június 7-én, szombaton Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, ahol három döntetlen mellett két vereséggel zárta a napot.

Értesítők, információk

2025-06-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.06.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-06-05 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.06.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-05-30 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.05.30.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok
OSZAR »