Pest Megyei Futsal7végék: beindul az idei „nagyüzem”

2022. január. 06., 16:00   |    

Pest Megyei Futsal7végék: beindul az idei „nagyüzem”

Három hét szünet után január 8-án és 9-én folytatódnak a Pest Megyei Futsal7végék 2021/2022. évi küzdelmei. A soron következő játékhétvégén elrajtol a felnőtt férfi és női torna mezőnye, előbbi 18, utóbbi pedig 15 együttes részvételével. A két nap folyamán, szombaton és vasárnap egyaránt hét-hét esemény keretében összesen 189 találkozóra kerül majd sor.

A mérkőzések helyszínein – Alsónémedin, Érden (Treff Sportcsarnok), Gödön, Gyálon, Gyömrőn, Kókán, Monoron, Mogyoródon, Szentendrén (Ferences Sportcsarnok) és Üllőn a már említett felnőtt női és férfi mezőny mellett az U11-es, az U15-ös, az U17-es női és férfi, valamint az U20-as férfiak lépnek pályára a pontokért.

Ami továbbra is kötelező érvényű és nincs benne változás: a Pest Megyei Futsal7vége mérkőzései – a nézők részére – valamennyi helyszínen KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY birtokában látogathatók. (Védett személy: érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező és magát igazolni tudó, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú.) Ennek meglétét az egyes helyszíneken együttműködő partnerünk, a Pest Megyei Polgárőrség tagjai ellenőrzik majd a belépéskor.

Kérjük, kiemelten figyeljenek a belépés szabályaira!

A Pest Megyei Futsal7vége részletes, rendszeresen frissülő programja megtekinthető a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.

 


További hírek

Általános
Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

2025-06-13 15:48:02

Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

Június 14-én és 15-én újabb három korosztályban: U16, U15 alsóházi győztesek és öregfiúk részére rendeznek mérkőzéseket a Pest Vármegyei Bajnokok Tornáján. Az U16-osok és az öregfiúk szombaton Budakeszin, illetve Gödön, míg az U15-ösök vasárnap, körmérkőzéses lebonyolítás mellett Nagykovácsiban lépnek pályára.

Általános
Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

2025-06-13 15:19:54

Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

Szeretnénk felhívni partnereink szíves figyelmét, hogy ellenőrizzék – egyaránt az utánpótlás és felnőtt korú – játékosaik fényképeinek érvényességét az IFA rendszerben.

Általános
Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025-06-13 11:31:02

Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025. július 4., péntek 12:00-ig lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire, a területi I-IV. osztályú bajnokságokra és a Pest Vármegyei Kupára. A további labdarúgó-megmérettetéseinkről – amelyekre a nevezési határidő július 18., péntek 12:00 lesz – később adunk hírt.

Általános
Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

2025-06-12 12:38:06

Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú ligaválogatott június 7-én, szombaton Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, ahol három döntetlen mellett két vereséggel zárta a napot.

Értesítők, információk

2025-06-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.06.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

2025-06-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.06.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-06-05 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.06.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

Szponzorok
OSZAR »