Amatőrválogatott: Parádés folytatás: két győzelem és 2. hely a végén

2023. december. 03., 20:26   |    

Amatőrválogatott: Parádés folytatás: két győzelem és 2. hely a végén

A tegnapi, gyengébben sikerült első nap után megtáltosodott és remekelt a vasárnapi folytatásban a Pest vármegyei amatőrválogatott, amely mindkét mai mérkőzését megnyerte a 7. Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) Közép- és Délkelet-Magyarországi Regionális (2. csoport) selejtezőjében.

A vasárnapi első találkozón a tegnapi napot százszázalékosan záró, mi több, addig gólt sem kapó Bács-Kiskun volt az ellenfél, és a mieink felnőve az igencsak nehéznek ígérkező feladathoz értékes, 2–0-s győzelmet arattak. Az első találat Abért Márton nevéhez fűződik, aki egy elhibázott 11-es utáni kipattanóból szerezte meg a vezetést a 37. percben, amit a Balogh Tamás elleni szabálytalanságért kaptunk. Négy perccel a lefújás előtt az ugyancsak a Gödöllőt erősítő Barabás Ádám is betalált, bebiztosítva ezzel a kétgólos győzelmünket.

Most hiányoztak csak igazán a tegnap elveszített pontok, és mivel az eredmények alakulása folytán a csoport kvázi „döntője”, azaz a Bács-Kiskun – Békés találkozó nem hozott gólt, így eldőlt, hogy a nyitómérkőzésen velünk is 0–0-s döntetlent játszó Békés vármegye együttese lehet majd ott a december 9-én és 10-én Cegléden megrendezendő négyes döntőben, amelynek az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság lesz a házigazdája.

Ami pedig csapatunk mai második meccsét illeti, úgy léphettünk pályára, hogy győzelmünk esetén miénk az ezüstérem, válogatottunk ennek megfelelően igyekezett is gólra törően futballozni. A próbálkozásokat siker koronázta, ugyanis a Gödöllő futballistája, Győrfi Benedek az első játékrész végén, egy perccel a szünet előtt vezetést szerzett, amit a 45.-ben újabb találattal megtoldott. A hajrá gyors „gólváltást” hozott, az 59. percben Bába Tibor szépített, Tóth Henrik fejesgólja pedig lezárta a mérkőzést, elhozva számunkra a 3–1-es győzelmet és egyben a csoport 2. helyét.

Csapatunk kétségkívül sikeresnek bizonyuló szereplését Győri Zoltán, a Pest vármegyei amatőrválogatott vezetőedzője értékelte: – Sok mindent másképp kellett csinálnunk az előző naphoz képest, sikerült a csapatot feltüzelni, harciasan, nagy akarással, kifogástalan hozzáállással játszott mindenki. Ebben nagy szerepe volt a tegnapi szabadprogramnak, elmentünk biliárdozni, ami nagyon jó csapatépítőnek bizonyult, összekovácsolta a társaságot a mai napra. Azt ugyanis látni kell, hogy az idei tornára sok olyan játékos került a keretbe, akik eddig nem nagyon ismerték egymást, a kohézió kialakítása pedig időigényes folyamat, és erre jók az ilyen programok. Számomra semmiképpen sem kudarc a második hely, sőt, összességében úgy éreztem, vastagon benne volt az elsőség is az együttesben, hiszen a Békés elleni mérkőzés egyértelműen nekünk állt. Ami a mai napot illeti, úgy gondolom, mindkét győzelmünk sima volt, a Bács jobb csapat, mint a Jász, de nekik sem adtunk esélyt, hiszen mindenki összeszedett volt és nagyot küzdöttek a srácok, így nem is tudtuk elkerülni a sikert. Gratulálok valamennyi, négyes döntőbe jutott csapatnak, bevallom, korábbról csak tavalyi döntős ellenfelünket, Baranyát ismerem, ahol jó barátom, Kurucsai Kornél a kapusedző, aki velünk is dolgozott egy ideig. Ha ugyanaz vagy nagyjából hasonló erősségű a keretük, mint legutóbb volt, akkor rájuk tippelnék, mint végső győztesre.

A Közép- és Délkelet-Magyarországi Regionális Torna (2. csoport) végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/6/28493/2.html

Pest vármegyét képviselő sípmestereink, Dévényi Balázs és Mákos Márk Dávid ma két újabb feladatot abszolválhattak Gyulán. Mákos Márk Dávid vezethette a Békés – Csongrád találkozót, melyen kollégája tartalékként vehetett részt. asszisztensként, míg a Bács-Kiskun – Békés mérkőzésen pedig mindketten asszisztensként működtek.

A gyulai csoporttal párhuzamosan zajlottak további három régiós selejtező küzdelmei is, melynek tegnapi és mai eredményeit, valamint a tabellákat a linkekre kattintva lehet megtekinteni. A jövő heti négyes döntőre visszatérve, csoportunkból a Buza Barnabás vezette Békés együttese Borsod-Abaúj-Zemplénnel, míg a másik ágon a „final four” világát – leendő elődöntős vetélytársához hasonlóan – jól ismerő és ma nagy izgalmakat követően Zala ellenében továbbjutó Győr-Moson-Sopron tavalyi döntőbeli ellenfelünkkel, Baranya vármegyével meccsel majd az idei fináléba jutásért.

Északkelet-Magyarországi Regionális Torna (1. csoport):
Nyírbátor (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg).

A csoport végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/16/28471/5.html

Északnyugat-Magyarországi Regionális Torna (3. csoport):
Gyirmót (Alcufer-stadion), Győr (nádorvárosi stadion) (Győr-Moson-Sopron, Komárom, Vas, Veszprém, Zala).

A csoport végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/8/28388/1.html

Közép- és Délnyugat-Magyarországi Regionális Torna (4. csoport):
Budapest, Deák Ferenc „Bamba” Sportcentrum (Baranya, Budapest, Fejér, Somogy, Tolna).

A csoport végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/5/28404/1.html

Fotó: Sipos Hajnalka


További hírek

Általános
Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

2025-06-13 15:48:02

Bajnokok Tornája: újabb három korosztályban avatnak győztest

Június 14-én és 15-én újabb három korosztályban: U16, U15 alsóházi győztesek és öregfiúk részére rendeznek mérkőzéseket a Pest Vármegyei Bajnokok Tornáján. Az U16-osok és az öregfiúk szombaton Budakeszin, illetve Gödön, míg az U15-ösök vasárnap, körmérkőzéses lebonyolítás mellett Nagykovácsiban lépnek pályára.

Általános
Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

2025-06-13 15:19:54

Felhívás játékos fényképek érvényességi idejére

Szeretnénk felhívni partnereink szíves figyelmét, hogy ellenőrizzék – egyaránt az utánpótlás és felnőtt korú – játékosaik fényképeinek érvényességét az IFA rendszerben.

Általános
Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025-06-13 11:31:02

Már lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire

2025. július 4., péntek 12:00-ig lehet nevezni a 2025/2026-os évad Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyeire, a területi I-IV. osztályú bajnokságokra és a Pest Vármegyei Kupára. A további labdarúgó-megmérettetéseinkről – amelyekre a nevezési határidő július 18., péntek 12:00 lesz – később adunk hírt.

Általános
Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

2025-06-12 12:38:06

Ötödik lett a lány U16-os válogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú ligaválogatott június 7-én, szombaton Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, ahol három döntetlen mellett két vereséggel zárta a napot.

Értesítők, információk

2025-06-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.06.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

2025-06-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.06.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-06-05 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.06.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

Szponzorok
OSZAR »